Balatonkenesei Katolikus Egyházközség

  • a1.jpg
  • a2.jpg
  • a3.jpg
  • a4.jpg
  • a5.jpg
  • a6.jpg
  • a7.jpg
  • a8.jpg
  • a9.jpg
  • a10.jpg
  • a11.jpg
  • ba1.jpg
  • ba2.jpg
  • ba3.jpg
  • ba4.jpg
  • ba5.jpg
  • ba6.jpg
  • c1.jpg
  • c2.jpg
  • c3.jpg

Templom?

Szent Jakab apostol így tanít: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek?” (Jakab 2,14) Sokat gondolkodtam azon, hogy a hitet hogyan lehet tettekkel megvallani, mit látnak belőle mások, egyáltalán, hogyan látják a nem hívő emberek a hívő embereket?
A hitet „a Hiszekegyben megvalljuk, a liturgiában ünnepeljük, a parancsok megtartásában és az imádságban megéljük” (KEK 26) Így hitünk sokban kötődik a katolikus templomhoz, Isten lakhelyéhez, hisz a katolikus templom és a templomi liturgia kiemelt hely az Istennel való találkozásra.

„Az Egyháznak földi állapotában szüksége van helyekre, ahol a közösség össze tud gyűlni. Ezekben a templomokban az Egyház nyilvános istentiszteletet végez a Szentháromság dicsőségére, hallgatja Isten Igéjét, Isten dicséretét énekli, az ég felé küldi imádságát, és az összegyűltek körében szentségileg jelenlévő Krisztus áldozatát ajánlja föl. E templomok a személyes összeszedettségnek és imádságnak is helyei.” (KEK 1198-9)

A katolikus templom ad helyet a legszentebb liturgiának, a szentmisének. Itt lehetőségünk van az Istennel való személyes találkozásra Isten Igéjében és térdelve hódolunk Krisztus Teste és Vére előtt. Mikor belépek egy katolikus templomba Istenhez lépek oda: itt vagyok, Hozzád jöttem! Ennek komolyságát fejezheti ki pl. az is, hogy lelkileg felkészülök-e a találkozásra? Már jelen vagyok-e, mikor a pap meghúzza csengőt? Hisz a szentmise nem akkor kezdődik, amikor én beérek a templomban, hanem amikor a pap belép a szentélybe.

A templomi közös imádságok is lehetőséget adnak hitünk kifejezésére és megélésére, Isten előtti hódolatra: a szentségimádások, az októberi rózsafüzéres imádságok, a májusi litániák. Mind-mind Istenről és rólam szólnak. Szinte hallom az ellenvetést: én inkább otthon imádkozom! Megértem, hogy az sokkal kényelmesebb, azt mondom, ami nekem tetszik, úgy ahogy én akarom. Ennek is meg van az értéke, nem vitatom. Elmenni a templomba idő és fáradtság, a napomat másként kell szervezni, mások által vezetett imában részt venni, kényelmetlen padban térdelni … Igen, ebben inkább benne van az áldozat és a hívő engedelmesség is a hódolat mellett.

A katolikus templom a mi lelki otthonunk. Régi szokás szerint keresztet vetek, amikor elhaladok mellette vagy amikor belépek oda, csendben vagyok benne, hogy ne zavarjam a bent lévőket az Istennel való találkozásban, és részt veszek a szebbé tételében, ha módom van rá.

A katolikus templomban való viselkedés, a róla való beszéd, a templommal való kapcsolat tehát egyik vetülete lehet a hitnek. Hogy is tanított Szent Jakab? „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek?”

M. Teréz nővér

Találkoztam a Szentlélekkel

"Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket." (2Kor 1,21-22)

2013 szeptemberében 15 fiatal és korban már tapasztaltabb felnőtt részesült a bérmálás szentségében. Ismerős mondatok, sokszor hallottuk már őket, de mit is történt igazából?
A bérmálás eltörölhetetlen isteni jegyet hoz létre az ember lelkében, s ez a forrása a Szentlélek hét ajándékának és sajátos erejének. Ez a hét lelki ajándék pozitív hatással lehet értelmi képességemre, akaraterőmre és a szeretetre való képességemre. Képességeket, készségeket, kiindulási alapot kapok. Azt, amit nem adhatok meg magamnak. Ajándék, amit nekem kell kibontani, mivel Istentől méltóságot is kaptam és szabad akaratot, mikor embernek alkotott. Ő megadja a lehetőséget, de nekem is tennem kell érte. Ezáltal válok Isten előtt nagykorúvá.

Örömteli volt látni, hogy a készülő fiatalok és nem egészen fiatalok milyen komolyan vették, hogy a Szentlélekkel való találkozás előtt állnak. Végiggondolták ki milyen lelki ajándékra vágyik a legjobban, imádkoztak érte és tudatosan figyeltek, mikor van lehetőségük a lelki ajándékok „kibontására”. Azt is örömmel láttam, hogy a bérmanév választása nem rutin volt, hanem tudatosan olyan új védőszentet kerestek maguknak, akinek élete példa és segítsége erőforrás lehet további életükben. Azt hiszem, ők tényleg megélték a találkozás élményét.

És mit kaptak a bérmálkozáskor ráadásnak? Isten ígéretét: ha te Engem választasz, akkor Én téged választalak és soha nem leszel egyedül. „A Szentlélek e pecsétje azt jelenti, hogy az ember egészen Krisztushoz tartozik, végleg az Ő szolgálatába van állítva, de azt is jelenti, hogy ígéretet kapott az isteni oltalomra a végső idők nagy megpróbáltatásában.” (KEK 1296). Úgy legyen! Ámen.

M. Teréz nővér

Missziós lelkület

Mikor Lisieux-i Teréz kármelita nővér 1897-ben haldoklott, két rendtársa arról beszélgetett, hogy vajon mit fognak írni róla, hiszen semmi lényeges nem történt vele…
1907-ben X. Pius pápa Terézt a modern idők legnagyobb szentjének nevezte, és bejelentette, hogy szentté fogja avatni. 1927-ben XI. Pius pápa a missziók védőszentjének nevezte. II. János Pál pápa 1997-ben egyháztanítói címet adományozott neki.
Hogyan? Ki sem mozdult a kolostorból! De a missziós lelkület (és a szentség) nem ezen múlik.

Mi is az a missziós lelkület? "Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!" - mondta Jézus tanítványainak. A misszió a Jó Hír, az Evangélium továbbadására szólít fel minden keresztény embert. Nem lehetőség, hanem kötelezettség. De hogyan élhetek missziós lelkülettel otthon, saját közösségemben?
A missziós lelkület négy irányban valósulhat meg. Ebben az írásban ezt a négy irányt szeretném bemutatni, Lisieux-i Teréz példája alapján, mindenhol felvillantva a saját lehetőségeinket is.

A missziós lelkület első iránya maga a missziós cselekedet. Roulland misszionárius egy kéréssel fordult a lisieux-i Kármelhez. Azt kérte, hogy egy nővér imádkozzon érte, miközben ő misszióban dolgozik. A rendfőnöknő Terézt jelölte ki erre a feladatra. Maga Teréz így írt erről: „Valóban boldog leszek, hogy együtt dolgozhatok Önnel a lelkek üdvösségéért. Mivel nem lehettem misszionárius, tettekkel, szeretet és áldozatok által szeretnék az lenni.”
Ferences szerzetesként én sem megyek misszióba, de itthon is tudom hirdetni Jézus Evangéliumát. Sőt, gyakran tapasztalom, hogy van munka bőven, hisz sokan oly keveset vagy tévesen ismerik a Jó Hírt.
De ebben a kötelességben bárki részt tud venni. Bárki elmondhat egy imát a Jó Hír terjedéséért, bárki nyilatkozhat pozitívan a Jó Hírről. Bárki hozhat áldozatot, amit erre a szándékra ajánl fel. De itt rögtön felmerül a kérdés: valóban Jó Hírnek tartom az Evangéliumot? Valóban örömömet lelem benne és meg akarom osztani a másik emberrel?

A missziós lelkület másik iránya Istennel kapcsolatos. Nem tudjuk Isten ereje nélkül továbbadni a Jó Hírt, ezért először fogadjuk be mi magunk Isten szeretetét és azt adjuk tovább az emberek felé. Teréz így írt erről: „mint ahogy a hegyi patak, miközben fékeveszetten veti magát a tengerbe, magával sodor mindent, amivel csak útközben találkozik, ugyanúgy a lélek, aki elmerül a Te szereteted tengerébe, Jézusom, magával viszi az összes kincset, amelyek csak birtokában vannak.” S mik ezek a kincsek? „Uram tudod, hogy nincs más kincsem, mint a lelkek, akiket a Te tetszésed egyesített az enyémmel.”
Akik ismernek, tudják, hogy a rám bízott fiatalokat gyakran „kincsem”-nek szólítom. Valóban így is érzek, ők a jövő kincsei. Néha még csiszolatlan gyémántok, de ez legtöbbször nemcsak rajtuk múlik. Csiszolgatom őket szeretettel, türelemmel, odaadással. De nemcsak a fiatalok az életem kincsei, hanem a felnőttek, az idősebbek is. Hisz mindenkinek megvan a saját és egyedülálló helye Isten Országában.
Mindenkinek megvannak a saját kincsei, akár a családi körben, akár azon kívül. Mindenki törekedhet Isten szeretetének befogadására, hogy a lelkünk, mint egy pohár, annyira tele legyen Isten szeretetével, hogy túlcsorduljon és kiáradjon a mellettünk élő emberek felé.

A missziós lelkület harmadik iránya a lelki egység a misszionáriusokkal. Teréz fogadalomtétele óta a szíve felett hordott egy imát, és ebben kérte „szeretetet, végtelen szeretetet, melynek netovábbja Te vagy, szereteted, amely már nem én vagyok, hanem te vagy én Jézusom. … Jézus tedd, hogy sok lelket mentsek.” Teréz 8 évvel később tudta meg, hogy fogadalomtétele napján az a misszionárius, akiért imádkozott, szintén megerősödött a hivatásában. Megértette, hogy milyen szoros a kötelék vele, bár nem látta őt, nem volt mellette fizikailag, de mégis lelki egységben éltek. „Így egyesültem spirituálisan azokkal az apostolokkal, akiket Jézus testvéremül adott, minden, ami az enyém, az övék is”
Ferences szerzetesként én is imádkozom azokért, akik a Jó Hír terjesztői, mert tudom, hogy milyen nagy az elvárás feléjük. Tökéletességet várnak el tőlük, hibátlan tudást, állandó készenlétet, tökéletes szolgálatot. Pedig csak Isten tökéletes, az embereket Isten „csak” jónak teremtette. Egy jó embernek pedig joga van ahhoz, hogy időnként hibázzon, fáradt vagy szomorú legyen.
Mindenkinek ott van a lehetőség, hogy ne várjon el többet az egyház szolgáitól, mint amit saját magától is elvár. Megértő szeretettel nézzen rájuk és így törekedjen a velük való lelki egységre.

A missziós lelkület negyedik iránya az együttműködésre való készség Istennel. Teréz gondolkodása is egyre jobban tágul, mer Isten szemével nézni. Már nemcsak egy keveset szeretne segíteni, hanem meg akarja változtatni a világot. „Adjatok egy emelőt, egy szilárd pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot.” Teréz tudja, „a Mindenható odaadta neki szilárd pontnak Önmagát, egyedül csak Önmagát emelőnek, a szeretet tüzétől lángoló imát, és így van az, hogy ők kiforgatják sarkaiból a világot. Így van, hogy a még harcoló szentek kiforgatják, és az eljövendő szentek is ki fogják forgatni.”
Teréznek van egy nagyon szemléletes példája az imáról és az imával való együttműködésről. Hisz valljuk be, gyakran felmerül a kérdés, elmondok egy imát, de mit ér az? Néhány szó, legtöbbször nem is a saját szavaim, mások találták ki. Kimondom és vége. Hogyan érhet ez ilyen sokat? Teréz azt mondta, hogy az ő imája csak egy nulla. De ha a nulla a megfelelő oldalon áll, akkor rögtön értékes lesz. Isten mellett a mi nullát érő imádságaink értéke megsokszorozódik.
Mindenkire vonatkozik ez. A napi ima, a meghozott áldozatok talán nullát érnek a földi módon gondolkozó embernek. De Istennel együttműködve, Isten kezébe téve a mi imánkat és áldozatunkat, Isten mellett a megfelelő oldalra állva, ezek értékessé válnak.

„Ismerje meg a világ – ez a félelmektől gyötört, de reménykedő világ –, mit is jelent az evangélium Jó Híre. De ezt a Hírt nem adhatják tovább szomorú és letört emberek, sem türelmetlen vagy aggódó emberek. Nem adhatja tovább más, csak akinek élete a Krisztusban gyökerező örömöt sugározza, és aki kész föltenni életét, hogy eljöjjön Országa, és az egyház gyökeret eresszen a világ szívébe” (Evangelii nuntiandi, 80).

M. Teréz nővér

2015 Megszentelt személyek éve

2013. november 29-én Ferenc pápa fogadta a Legfőbb Szerzetesi Elöljárók Uniójának tagjait, akik ekkor tartották 82. közgyűlésüket a római Salesianumban. Itt jelentette be Ferenc pápa, hogy 2015 a Megszentelt személyek éve lesz.

Miért is fontos, hogy a megszentelt személyeknek egy külön éve legyen? Hiszem, hogy Ferenc pápa azért döntött így, hogy mindenki, bármilyen keresztény hivatást él (világi hívő, papi hivatást élő vagy megszentelt életet élő), elgondolkozzon saját hivatásáról és a többi keresztény hivatásról is.

S itt azonnal felmerül a kérdés? Kicsoda a szerzetes, és miért nevezzük megszentelt életet élő személynek? A papi hivatás leginkább Isten népének a szolgálatát jelenti, a világi hívő leginkább a családi és közösségi életben éli meg a szentháromságos Istennel való szeretetkapcsolatát. De a szerzetesség nem egy átmeneti állapot a pap és a világi hívő között valahol félúton.

A szerzetesi élet inkább a keresztség szentségének egy sajátos megvalósulása, amely különbözik a világban élő keresztények életformájától, de különbözik a papi hivatástól is. Hisz a szerzetesi hivatás legfontosabb jellemzője nem Isten népének szolgálata. Ugyanakkor, ha a világi hívő hivatásával vetjük össze, akkor sem a tökéletes vagy a kevésbé tökéletes Krisztus-követés van egymással szembeállítva, hanem egy prófétai Krisztus-követés és egy rejtettebb Krisztus követés. A szerzetesi Krisztus-követés prófétai és azonnal látható. A II. Vatikáni Zsinat Perfectae Caritatis kezdetű dekrétuma (a szerzetesi élet korszerű megújításáról) így ír: a szerzetes lemondva a világról, egyedül Istennek él, ugyanis egész életét az Ő szolgálatára adta oda, ami egy – mélyen a keresztségi fölszenteltségben gyökerező és azt teljesebben kifejező – sajátos fölszenteltséget hoz létre. Ezért nevezzük a szerzetesi életet megszentelt életnek. A szerzetesi habitus (öltözet) is ennek a megszenteltségnek a külső jele.

Ez azt jelenti, hogy a többi keresztény hivatás nem megszentelt? Nem, mert a keresztség minden hívő ember alapvető megszentelésének a forrása. A szerzetesi hivatásnál a megszentelt élet azt jelenti, hogy a szerzetes a hármas fogadalommal Istennek szenteli az életét és egy egyházilag elismert intézményhez tartozik.

Az új egyházi törvénykönyv szerint a szerzetesélet a jövendő életnek jele (CIC 607); a szerzetesek feladata pedig az, hogy az egyházban fényes jellé válva az égi dicsőséget előre jelezzék (CIC 573). Szent II. János Pál szerint a szerzetesélet elsőrendű feladata, hogy láthatóvá tegye a csodákat, amelyeket Isten a meghívott emberek törékeny természetében művel (VC 20). Így a szerzetesélet egy lesz azon konkrét nyomok között, amelyeket a Szentháromság a történelemben maga után hagy, hogy az emberek az isteni szépség elragadó erejét és az utána való vágyat észlelni tudják (VC 20). A szerzetesélet szerepe, hogy a végső idők jele legyen (VC 26).

Ferenc pápa pedig azt tanította, hogy az igazán vonzó tanúságtétel olyan viselkedésformákhoz kötődik, amelyek nem megszokottak. Ilyenek a nagylelkűség, a lemondás, az áldozathozatal, az önmagunkról való megfeledkezés, vagy hogy másokkal törődjünk. Ez a szerzetesélet tanúságtétele, mártíriuma. Ez a világban élő emberek számára olyan, mint egy riasztó fülsértő hangja. Mert ez a tanúságtétel túllép az evilági látásmód határain!

Ferenc pápát tovább idézve, a szerzeteseknek olyan nőknek és férfiaknak kell lenniük, akik felébresztik a világot. Ez a különlegességük: hogy próféták legyenek, akik arról tanúskodnak, hogyan élt Jézus ezen a földön, és akik azt hirdetik, milyen lesz Isten országa a maga tökéletes megvalósulásában.

M. Teréz nővér

Lépjünk át az Irgalmasság Kapuján

Ferenc pápa 2015. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén meghirdeti a rendkívüli Szentévet, az Irgalmasság Évét, amely során megnyitja a Szent Kaput a Szent Péter Bazilikában és a Lateráni Szent János Bazilikában. Ezt követően a világ minden székesegyházában és jelentősebb templomában megnyílnak az Irgalmasság Kapui, melyek a Szentév során várják a hívő embereket, hogy a kapun átlépve találkozhassanak Isten jóságával és gyengédségével. A Szent Kapuk és a Szentév 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul. A Szentévre Ferenc pápa kiadta a Misericordiae Vultus, Az Irgalmasság Arca kezdetű bulláját is.

Ferenc pápa az irgalmasságot útnak nevezi, amely egyesíti Istent és az embert, mert megnyitja a szívet annak a reménynek, hogy örökre szeretnek bennünket, bűnünk korlátai ellenére. A pápa a bullában kihangsúlyozza, hogy az irgalmasság nemcsak Isten tulajdonsága, hanem annak ismérve is, hogy kik az Ő valódi gyermekei. Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy irgalmasságban éljünk, mert nekünk volt elsőként részünk abban, hogy irgalmasságot gyakoroltak irányunkban. Az irgalmasság cselekedetei közül Ferenc pápa elsősorban a megbocsátást emeli ki, amely a keresztényeknek olyan kötelesség, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat. Jézus szavait idézi: boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek (Mt 5,7). De a mondatnak van egy sorrendje, egy feltétele és egy következménye, amelyet nem érdemes figyelmen kívül hagyni.

Az irgalmasság tettét a szívtelen szolga példabeszédével mutatja be, amely szerint a szívtelen szolga nagy összeggel tartozott urának, de addig könyörgött, míg ura elengedte a nagy tartozást. A szívtelen szolga ezek után találkozott szolgatársával, aki egy kisebb összeggel tartozott neki, de szolgatársa hiába könyörgött az irgalomért, a szívtelen szolga őt börtönbe juttatta. Mikor ezt az úr meghallotta, megharagudott és így szólt a szívtelen szolgához: nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad (Mt 18,33)? Majd maga Jézus fejezi be a tanítást: így tesz veletek mennyei Atyám is, ha nem bocsát meg mindegyiktek szívből a testvérének (Mt 18,35).

Mi emberek gyakran engedünk a kísértésnek, hogy mindig és csakis az igazságosságot követeljük. Van egy nagyon találó indián mondás: ne ítélj meg senkit, amíg két holdat nem sétáltál a mokaszinjában. Ilyen alaposan ismerni egy ember életét csak Isten képes, ezért az Ő igazsága messze meghaladja a mi vélt igazság-morzsáinkat. Ha pedig Isten az igazságosság mellett az irgalmasságot ilyen mértékben hangsúlyozza, akkor talán Ő tud valamit rólunk …

Ferenc pápa gyakorlati példákat is mutat, ahogyan az irgalmasságot gyakorolhatjuk. Ne bíráskodjunk és ne ítélkezzünk, hanem bocsássunk meg és adakozzunk, maradjunk távol a pletykáktól, a féltékenység és az irigység által sugallt szavaktól. Vegyük észre a jót, ami minden emberben jelen van, és váljunk a megbocsátás eszközeivé. Örömmel hajtsuk végre a testi és lelki irgalmasság műveit, hogy felébresszük lelkiismeretünket, amely ellankadt a szegénység drámájával szemben.

Természetesen ne csak másokkal szemben legyünk irgalmasok, hanem önmagunkkal szemben is, éljünk a kiengesztelődés szentségével, amely kézzel foghatóvá teszi az irgalmasság nagyságát. Ennek jeleként Ferenc pápa elrendelte, hogy a gyóntatás nagy szentjeinek, Pietrelcinai Szent Pio atyának testét és Szent Leopoldo Mandić földi maradványait 2016. február 8-14-ig a Szent Péter bazilikába helyezzék ki tiszteletre, hogy mindenkit emlékeztessen a szentgyónás méltóságára és fontosságára.

A bulla azzal a felhívással zárul, hogy hagyjuk meglepni magunkat Isten által, aki soha nem fárad bele, hogy szélesre tárja szívét az emberek előtt. Az egyház elsődleges feladata tehát, hogy mindenkit bevezessen Isten irgalmasságának nagy misztériumába, szemlélve Krisztus arcát, főleg korunkban, amely tele van nagy reményekkel és erőteljes ellentmondásokkal.

M. Teréz nővér

Közösen egy közös célért

Immár 15 éve vagyok az Assziszi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közösségének tagja és már több, mint 10 éve foglalkozom a fiatalok iskolai és plébániai oktatásával-nevelésével, felnőttek hitéleti továbbképzésével és lelkivezetésével. Ennyi idő alatt sok találkozás, sok élmény adatott osztályrészemül, Istennek legyen hála. Ezen élmények közül egyet szeretnék megosztani, amely nemcsak számomra, hanem a résztvevők számára is fontos és emlékezetes. Igazából ez nem egy élmény, hanem egy élménysorozat.

Az iskolai hitoktatás során azt az elvet követjük, hogy nem elég tanítani, hanem élményekkel emlékezetessé igyekszünk tenni azt, amit tanítunk, illetve, ahová az egyházi év során érkezünk. Saját magam hittanos időszakából is elsősorban nem a tanultakra emlékszem, hanem a közös alkalmakra és együttlétekre. Ezért, Erzsébet nővérrel közösen, igyekszünk a fiatalok mind az öt érzékszervét igénybe venni, hogy a tanultak minél mélyebb nyomot hagyjanak bennük. Ne csak lássák és hallják, hanem ízleljék, érezzék és tapintsák is a misztériumot.

Év elején a Szentlélek hívásával kezdünk, hisz mind az átadás, mind a lelki befogadás Isten ajándéka. Plébániánkon immár hagyomány, hogy a gyermekek első szentáldozása, a fiatalok bérmálkozása a templom búcsúünnepéhez, Magyarok Nagyasszonyához, kapcsolódik. Ezért a szeptember ezen előkészületek jegyében zajlik, október pedig az ünneplésben csúcsosodik ki. Októberben a rózsafüzér imádságot is megismertetjük a fiatalokkal, és ha az iskolai programok lehetővé teszik, a gyerekek is bekapcsolódnak egy-egy alkalommal a rózsafüzér imádkozásába. November végén, az első adventi vasárnapot megelőző szombati napon közösen készítjük el az adventi koszorút, amelyet az esti szentmisében Pál atya megáld, s így az áldott adventi koszorú mellett imádkozhat otthon a családi közösség. December elején persze nem maradhat ki Szent Miklós püspök ünnepe, ahol a kicsik készülnek verses műsorral, de mindenki örömére, a nagyok is kapnak Szent Miklós bőkezű puttonyából. December során a nagyobbakkal készülünk verses műsorral a városi adventi gyertyagyújtásra, melyet persze egy kis finomság elfogyasztása követ a főtéren. December hétvégéin próbálunk a szentesti misztériumjátékra, amelyben minden korosztály részt vesz, hogy emlékezetessé tegye karácsony ünnepét az egész közösség számára. Még szenteste előtt mindenkit hívunk az utolsó adventi szentmisére, amelyet hagyományosan a fiatalok szentmiséjének hirdetünk, és az adventi hajnalt sok-sok gyertya fényével igyekszünk a templomba varázsolni. Persze senki sem távozhat korgó gyomorral a mise után, sőt, a felnőttek a reggeli koffein-adagja is elérhető. A fiatalok részt vesznek a templom karácsonyi takarításban is, persze egy kis finomság itt is akad ösztönzőként. A karácsonyi pihenés után már készülünk a farsangi ünnepségre, ahol fiatalok és kevésbé fiatalok együtt szórakoztatják egymást, nevetünk egymás humoros jelenetein. Természetesen sok-sok finomság mellett.

A nagyböjti időben családok keresztútját szervezzük meg a templomban, ahol kicsi és nagy együtt imádkozza végig Jézus utolsó útját, Pál atya vezetése mellett. Húsvéthoz közeledve a hittanosokkal együtt készítünk húsvéti ajándékokat, díszeket. Húsvét előtt a templom is megtisztul, felfrissül, ebben is részük van a vállalkozó kedvű fiataloknak. Májusban nem feledkezünk meg a földi édesanya mellett közös égi édesanyánkról, Máriáról sem. Ha az iskolai program megengedi, részt veszünk egy májusi litánián. De ha május, akkor diákjaink már azt kérdezgetik, mikor lesz a hittanos nap? Hagyományosan 1 hétköznapot a diákok nálunk töltenek a kolostornál, ahol játékkal, kreatívval, szalonnasütéssel, vendégekkel, élményekkel és finomságokkal gazdag pontot rakunk a tanév végére. Persze a Jóistennek is megköszönjük az évet, a kegyelmi pillanatokat. A hálaadó szentmise általában Úrnap ünnepén van, ahol a diákok részt vesznek a díszítésben, a szentmisén szolgálnak és közösen imádkozzuk el a Te Deum-ot.

De miért is írtam ezeket le? Azért mert, bár Erzsébet nővérrel ketten vagyunk ezeknek a fő szervezői, de ennyi mindenre önerőből nem vagyunk képesek. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik támogatnak minket, hogy közösen tudunk közös élményeket adni a fiataloknak. Köszönet elsősorban a szülőknek, akik ránk bízták a gyermekeiket, és akik mellettünk állnak a programok során. Köszönet a helyi egyházközösség tagjainak, akik háttérmunkával, felajánlásokkal támogatnak ebben. Köszönet a Katolikus Karitász tagjainak, akik a közös programokon részt vesznek, segítenek a lebonyolításban, a gyermekekre pedig vigyáznak. Köszönet mindazoknak, akik imával, felajánlással ránk gondolnak, hogy közösen egy közös célt tudjunk felmutatni a ránk bízottaknak. Bár a végére hagytam, de talán elsőnek kellett volna említeni, köszönet Pál atyának, aki megbízott bennünk és felkért, hogy ezt a szolgálatot ellássuk.

M. Teréz nővér

A szeretet ábécéje

Sokszor gondolkoztam azon, hogy olyan sokat beszélünk a szeretetről, a másik iránti jóakaratról, de van-e ennek hatása a mindennapi életünkre? Hogyan befolyásolja ez a napi apró-cseprő tetteinket? Nemrégiben olvastam egy írást, amely pontosan erre a kérdésre ad frappáns választ. Ebben az írásban Stefan Wyszynski bíborosnak a következő 10 tanácsot tulajdonították, amelyet a szeretet ábécéjének neveztek. Ezt szeretném most megosztani.

1. Tisztelj mindenkit, mert Krisztus jelen van felebarátaidban. Légy megértő, mert ők a te testvéreid.
2. Mindenkiről jót feltételezz, ne pedig rosszat. Még a legrosszabb körülmények között is találj az életedben valami jót.
3. Mindig jót mondj másokról, ne pletykálkodj, és ne rágalmazz. Tedd jóvá a szavaiddal okozott kárt és ne kelts viszálykodást mások között.
4. Beszélj mindenkivel a szeretet nyelvén. Ne emeld fel a hangod, ne bosszants másokat. Ne fakassz könnyeket, inkább nyugtass meg másokat.
5. Bocsáss meg embertársaidnak és ne légy haragtartó.
6. Tégy jót másokkal és viselkedj velük úgy, ahogyan szeretnéd, hogy ők veled bánjanak.
7. Légy együttérző mások szenvedései láttán. Siess segítségükre jó szóval, tanáccsal és jó tettekkel.
8. Dolgozz lelkiismeretesen. Mások a te munkád gyümölcsét élvezik, ugyanúgy ahogy te is élvezed mások munkájának gyümölcsét.
9. Tevékenyen vegyél részt egyházközséged és közösséged életében. Próbáld észrevenni, hogy a másik miben szenved hiányt és állj mellé a nehéz helyzetben.
10. Imádkozz mindenkiért, még az ellenségeidért is.

M. Teréz nővér

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Bezár