„Ha újra itt a nyár, és meleg az idő”
A régi sláger szavai jutottak eszembe a júniusi kánikula napjaiban. Igen, ismét itt a jó idő, s vele megváltozik városunk arculata is. A csendes Balaton part benépesül nyaralókkal. Lassan megtelnek az utcák. Valami új kezdődik a hétköznapokban. A gyerekek végre fellélegeznek: vége a tanévnek. Itt a vakáció. Végre teljes a szabadság. De a szép lehetőségek mellet gyerekeknek, felnőtteknek szembe kell nézni a negatív tényekkel is. A csendes Balaton part hangos strandolókkal lesz tele. Hosszú sorok, várakozások az üzletekben. És eljön a véget nem érő hangos bulizások időszaka. De egy dolog megmarad: az ember. Az ember, akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett. A teremtés hatok napján pedig mindanyiunkra azt mondta: Jó. Akkor mi van velünk? Mi van a helyi, és a nyaraló emberekkel? Mi van akkor, amikor összeütközésbe kerülünk? Biztos mindenkinek megvan a saját válasza..
Nekem a boldoggá avatott II. János Pál pápa szavai jutnak eszembe:
„Gyakran a mai ember nem tudja, hogy mit hordoz a belsejében (…): engedjétek meg,- kérlek benneteket, alázattal és bizalommal könyörgök hozzátok-, engedjétek meg, hogy Krisztus szóljon, beszéljen általatok is a másik emberhez.”
Nem szeretnék nagy bölcsességeket írni az emberi kapcsolatokról, viszonyokról. Leginkább nem szeretnék senki lelkiismerete lenni. Egyetlen dolgot szeretnék: békés, vidám, egymást elfogadó, szerető embereket látni a balatoni utcákon, boltokban, a templomokban. Szeretném, ha a városunkba megérkező, vagy átutazó pihenésre vágyó emberek azt mondanák: Jó nekünk itt lenni! Szeretném, ha komolyan vennénk, hogy minden ember törékeny, egyedi teremtménye Istennek. Szeretném, ha mélyen szívünkbe vésődne, hogy minden tettünknek (jónak, vagy rossznak) van következménye.
Végül egy rövid mesét osztanék meg minden olvasóval, aki megtisztel figyelmével.
Egyszer régen élt egy kígyó család egy tanya közelében. Az apakígyó napról napra vitt ennivalót a kis kígyó gyermekeknek a mezőről. Aztán egyik nap az apakígyó bekúszott a tanya tyúkólába. Talált benn egy tojást. Gondolta, hogy ez jó étel lesz, és lenyelte. Aztán visszaindult a családjához. Mikor a tanya kerítéséhez ért próbált átcsúszni, de a lenyelt egész tojással a gyomrában sehogyan nem fért ki. Addig próbálkozott az átjutással, míg a tojás megroppant a gyomrában, majd egy meleg, kellemes érzés töltötte be. Az apa kígyó nagyon megelégedetten, boldogan tért haza. A következő napokban újra és újra elment tojást enni a kígyóapa. Mindig boldogan roppantotta össze a tojásokat gyomrában. De a gazdának is feltűnt, hogy napról napra nem talál tojást a tyúkólban. Úgy határozott, hogy meglesi, mi történik a tojásokkal. Kitartásának köszönhetően végignézte a kígyó lopását, és a tojás szétroppantását. Aztán döntött. Másnap hajnalban fogta a friss tojást, megfőzte és visszavitte a tyúkólba. Bevárta a kígyó apát, aki gyorsan bekapta a tojást, mint máskor. Utána igyekezett a kerítéshez, hogy összeroppantsa a tojást, aztán érezze a kellemes érzést a gyomrába, ahogyan szokta. Most azonban a főtt tojás nem roppant, hanem beszorult a kerítésbe. A gazda ekkor ragadott egy erős botot, és agyonverte az apakígyót. Mindketten megkapták tetteik jogos következményét, jutalmát.
Bízom benne, hogy mindenki meghallja e mese üzenetét. Szívem mélyéből kívánom, hogy tudjunk helyesen viszonyulni a másik emberhez, legyenek ők helyiek, vagy vendégek. Hiszem, hogy így boldog, békés nyár elé nézünk, hiszen „újra itt a nyár...”
M. Erzsébet nővér